2012. április 7., szombat

képsíkok

A jó kép egyik jellemzője, hogy a képkockát síkokra bontjuk. Nevezetesen előtér-téma-háttér. Ez az egyik legkedveltebb riportfotó trükk de természetesen a fotózás más ágában is használják a reklámtól a tájképekig.


Legyen a képen meghatározó, vagy akár szemet vezető előtér (akár életlen is), középtér (rendszerint maga a téma) és háttér. A háttérválasztás itt is, mint minden fotónál rendkívül fontos. Egy kusza háttér, még akkor is, ha életlen, eltereli a figyelmet a témáról. Kevesen gondolják, de a profik makrofotózásnál a szinte teljesen homogén háttérnél is figyelnek arra hogy hol vannak életlen fényfoltok vagy árnyékok (megcsillanó fűszál vagy levél, sötét ágacska…) amik megakasztják a tekintetet és elvonják a figyelmet a főtémáról.

Ami az előteret illeti, ez gyakorta szintén életlen, már csak azért is, hogy jelzésértékű legyen, ne vonja el a figyelmet a lényegről. A képsíkokkal való játék egyetlen célja, hogy a háromdimenziós világunkat valósághűen tudjuk ábrázolni egy kétdimenziós nyersanyagon, magyarul teret adjunk a fotónak. Képsík sokszor egy tükörkép is lehet (pl kirakat lefotózása, ahol az üvegben tükröződik a kinti világ, de láthatjuk az épületben történő eseményeket is.


Ugyanez működik a filmes világban is, nézzük meg, hogy ha két szereplő beszélget egy filmben, a kamera sosem oldalról veszi őket, hanem mindig az egyik szereplő válla mögül, így az előtérben a háttal lévő szerelő egy része látszik a középtérben az épp beszélő szereplő, és mögötte a háttér. Persze minden szabály azért van, hogy felrúgjuk, így az is előfordulhat, hogy a témánkat az előtérbe komponáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése