instagram :-)

esküvő képek

forrás ellf.ru

Ludovic: Indiai dolgozók

képsíkok

A jó kép egyik jellemzője, hogy a képkockát síkokra bontjuk. Nevezetesen előtér-téma-háttér. Ez az egyik legkedveltebb riportfotó trükk de természetesen a fotózás más ágában is használják a reklámtól a tájképekig.

Legyen a képen meghatározó, vagy akár szemet vezető előtér (akár életlen is), középtér (rendszerint maga a téma) és háttér. A háttérválasztás itt is, mint minden fotónál rendkívül fontos. Egy kusza háttér, még akkor is, ha életlen, eltereli a figyelmet a témáról. Kevesen gondolják, de a profik makrofotózásnál a szinte teljesen homogén háttérnél is figyelnek arra hogy hol vannak életlen fényfoltok vagy árnyékok (megcsillanó fűszál vagy levél, sötét ágacska…) amik megakasztják a tekintetet és elvonják a figyelmet a főtémáról.

Ami az előteret illeti, ez gyakorta szintén életlen, már csak azért is, hogy jelzésértékű legyen, ne vonja el a figyelmet a lényegről. A képsíkokkal való játék egyetlen célja, hogy a háromdimenziós világunkat valósághűen tudjuk ábrázolni egy kétdimenziós nyersanyagon, magyarul teret adjunk a fotónak. Képsík sokszor egy tükörkép is lehet (pl kirakat lefotózása, ahol az üvegben tükröződik a kinti világ, de láthatjuk az épületben történő eseményeket is.

Ugyanez működik a filmes világban is, nézzük meg, hogy ha két szereplő beszélget egy filmben, a kamera sosem oldalról veszi őket, hanem mindig az egyik szereplő válla mögül, így az előtérben a háttal lévő szerelő egy része látszik a középtérben az épp beszélő szereplő, és mögötte a háttér. Persze minden szabály azért van, hogy felrúgjuk, így az is előfordulhat, hogy a témánkat az előtérbe komponáljuk.

optikai illúziók

mélységélesség

Az aranymetszés után talán a második leggyakoribb kompozíciós elem a kis mélységélesség. Bizony ehhez technika kell. Sokan kérdezik, hogyan csináljuk azt, hogy az arc éles a képen, a háttér meg totál életlen, merthogy az olyan jól néz ki. Erről is sok irodalom van, egy dolog a lényeg, kis kompakt gépekkel és egyéb játékszerekkel ezt nem lehet megcsinálni, ugyanis az egyik legfőbb technikai igény a művelethez a nagy szenzor. Az meg csak a drága gépekben van. A másik technikai igény a fényerős objektív, ezt megint csak nem olcsó, a harmadik a tárgytávolság az objetkívtől és az obi gyújtótávja. Előbbit ingyen adják, utóbbit mm-enként egyre drágábban. Egyszóval kis mélységélesség (laikusoknak kicsi élességi tartomány) = vastag pénztárca, masszív beruházás, pénzszórás, éhező gyerek, elégedetlenkedő barátnő/feleség, kifizetetlen közüzemi számlák…pfff a fotózás drog!

Viszont elég jól néz ki, ha a témát mintegy kiemeljük a környezetéből, elválasztjuk a háttérről az élességgel. Ennek ellentéte a nagy mélységélesség, amikor a képeken minden éles. Tájképeknél ez ugyan nem feltűnő, megszokott alapkövetelmény, de egy nagyon közeli előtér és egy távoli háttér esetén, ha mindkettő éles, az akár jól is tud ki nézni. Ez megintcsak pénzbe kerül (speciális tilt-shift objektív, vagy műszaki fényképezőgép), vagy eszement Photoshop pepecselésbe. Utóbbi nem is lesz tökéletes, mert az életlen tereptárgyak, személyek kicserélése a képen egy másik képről származó élesre macerás, azért mert az életlen képen az elmosódott kontúrvonalak kijjebb tolódnak, így ha ráhelyezzük az éles virágot az életlenre, a kontúrvonal mentén megint csak ki fog lógni a lóláb. Az esetek többségében nehéz ügy.


Hogyan érünk el kis mélységélességet? Minél nagyobb szenzorú gép, minél hosszabb gyújtótávolságú objektív, minél tágabb rekesz (f/2.8, f/1.8, f/1.4 stb) és minél közelebb legyünk a témához, a háttér pedig minél távolabb legyen a témánktól.

Hogyan érünk el nagy mélységélességet? Értelemszerűen az elenkezője: kisebb szenzorú gép (ez azért az esetek többségében nem változtatható), kisebb gyújtótávolságú objektív, minél szűkebb rekesz (f/8, f/16, f/22 stb), minél távolabb legyünk a témától és a háttér viszonylag közel legyen a témánkhoz.
A fenti két példa természetesen a két véglet, számos köztes megoldást alkalmazhatunk.

háttér képek