Ehhez a technikához mindenképpen szükség lesz egy digitális tükörreflexes fényképezőgépre, kompakt gépekkel több ok miatt sem lehet létrehozni az ilyen típusú fotókat.
Az első és legfontosabb, hogy helyszínt válasszunk. Tágabb és szűkebb értelemben véve egyaránt.
A „tágabb” értelemben vett helyszínt úgy értem, hogy kell keresned egy olyan területet, ahol nincs ún. fényszennyezés. Tehát város kilőve, de még a város környéki területek is, ha az ember igazán szép képet szeretne. 10km-re a várostól az emberi szem már feketének látja az éjszakai eget, de a fényképen meg fog jelenni a város felőli oldalon a sárga vagy fehér „fényköd” az ég alján. Magyarul, ha „tetőtől talpig” fekete eget szeretnénk, bizony el kell utaznunk valami félreeső helyre, ahol 20-30km-es környezetben maximum csak kisebb falvak vannak (pl. Bakony, Északi Középhegység, Kiskunság stb). Ha csak kis mértékű fényszennyezés látható a képen (ld. illusztrációk), az még belefér.
A „szűkebb” értelemben vett helyszín pedig úgy értendő, hogy a jó fotóhoz itt sem elég csak felfelé fordítani a fényképezőt és lőni. Keressünk olyan helyszínt, ahol az előtérbe valamit komponálni tudunk! Öreg fát, viskót, hegyet, akármit, ami jól néz ki akár sziluettszerűen is az előtérben.
A technika két részből áll, egyik a helyszíni fotózás, a másik az utómunka.
A helyszínen stabil állványra helyezzük a gépet, és lehetőleg még világosban, vagy lámpafénynél kézzel beállítjuk a fókuszt, amit manuális állásban is hagyunk, hogy exponáláskor ne keresse a gép az élességet a későbbiekben.
Ha már kellően sötét van (és persze csillagos az égbolt ;) ), elkezdhetjük elkészíteni a képeket. A gépet manuális módba állítva szűk, f/8-f/11 körüli rekeszt állítsunk be, az érzékenységet pedig hagyjuk ISO100-200 körüli értéken. Sok képet fogunk készíteni, amiket utólag kell Photoshopban összeilleszteni, ezért a záridőnk szabja meg, hogy a csillagok milyen hosszú csíkokat húznak. A legtöbb digitális gépen a maximum beállítás 30 másodperc, ez idő alatt a csillagok nagyon keveset mozdulnak el, így többszáz képpel kellene dolgoznunk, ami nem szerencsés. Ezért a gépünket B (azaz Bulb) üzemmódba állítsuk, és stopperórával mérjük az exponálási időt. Ehhez kelleni fog egy távkioldó, a jobbfajta típusokat nem kell addig nyomva tartani, amíg exponál a gép (fél óra folyamatos nyomás után már elfárad az ember ujja), a még jobb fajtákat pedig be is lehet állítani, hogy meddig exponáljon és hányszor ismételje meg.
Csillagjárás fotózására ezek a legalkalmasabbak. Minimum 3-5 perces expókat csináljunk, maximum 10 perceseket, e fölött már nagyon zajosodik a kép. Vigyázzunk arra, hogy az expók között pár másodpercnél ne hagyjunk több szünetet, mert a csíkok szaggatottak lesznek. Minél több expónk van, annál hosszabb csíkokat kapunk. Ehhez viszont nem árt akkumulátorból betárazni, mert egy akksit simán leszív a masina ilyen hosszú expók alatt. Előfordulhat, hogy az objektív párásodik (pláne miután a lencse felfelé néz), erre figyelni kell. Igazából erre egy megoldás létezik, az hogy viszünk magunkkal két darab UV szűrőt, egyik az objektíven van, a másik a zsebünkben, és megpróbáljuk cserélgetni. Ekkor viszont pótolhatatlan másodperceket veszíthetünk két expó között, ha nem vagyunk elég gyorsak, tehát a legjobb az ilyen fotókat száraz, meleg nyári éjszakákon készíteni.
Tudni érdemes, hogy a világmindenség odafent a Sarkcsillag (Esthajnal csillag) körül forog, legalábbis innen úgy látszik. :) Tehát a Sarkcsillagot érdemes belekomponálni a képbe, így kaphatunk végül köröket szimpla ívek helyett. Lehetőleg ne teliholdkor fotózzunk, mert olyan erős fénye van, hogy egy többperces exponál akár túl világos is lehet az előtér, a világosabb tereptárgyak akár ki is éghetnek.
Fotózzunk RAW formátumban, egyrészt a hatékonyabb zajszűrés miatt, másrészt az utómunka alapbeállításait könnyen végrehajthatjuk az összes képen (szinkronizálás), márpedig lesz vagy 30-40 képünk, ha lelkesek vagyunk és volt kivel beszélgetni fotózás közben.
A képeket az alapbeállítások után meg kell nyitni Photoshopban és külön rétegekre helyezni őket. Az első fotó legyen az alapréteg (Background v. Háttér), a második a Layer 2 (2-es réteg) és így tovább. Tegyük fel, hogy mindez megvan és még nem rokkant bele a számítógépünk processzora az adatmennyiségbe, ekkor nincs más dolgunk, mint az összes réteg módját Lightenre (magyar PS-ben Világosítás?) állítjuk. Jó, ha előtte láthatatlanná tesszük a rétegeket (kivesszük a szemet ábrázoló ikont a réteg mellől), és alulról indulva egyenként tesszük láthatóvá és kapcsoljuk be a Lighten módot, mert így láthatjuk, hogy mekkora csíkot húznak a csillagok, és tudjuk szabályozni a csíkok hosszát. Ha megvan, egyesítjük a rétegeket (Flatten Image), és ízlés szerint megvágjuk a képet, persze csak ha szükséges. Leméretezés után egy élesítéssel még határozottabbá tehetjük a csíkokat.
Ha mindezt egy reptér közelében csináljuk, külön ajándék lesz a képen a felszálló és leszálló gépek által kreált megannyi fénycsík.
Kaját, piát, beszélgetőpartnert vigyetek!
